Erdélyi-Sipos Alíz
Dietetikus

Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus, táplálkozástudományi szakember vagyok.

A dietetikusi diploma után dolgoztam terápiás dietetikusként a Sportkórházban, egy szív-érrendszeri betegségek megelőzésével foglalkozó központban, majd tíz éven keresztül a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskola Kar, Dietetika Tanszékén képeztem a jövő dietetikusait tanársegédként, majd adjunktusként. 2013-ban befejeztem tanulmányaimat Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Táplálkozástudományi MSc szakán, és okleveles táplálkozástudományi szakember is lettem. Továbbra is rendszeresen tartok előadásokat a hallgatóknak. Munkám elismeréseként a Semmelweis Egyetem mesteroktató címét vehettem át pár évvel ezelőtt.

Intenzíven foglalkozom szénhidrát anyagcserezavarral (inzulinrezisztencia, T2DM), pajzsmirigyproblémával, elhízással küzdő páciensek diétás tanácsadásával, de mellette az egészséges táplálkozással, túlsúlyos, elhízott gyermekekkel is, illetve várandós kismamákkal.  A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Orvosszakértői Intézet szakkonzultánsa vagyok 2013 óta táplálkozási, elsősorban HCV fertőzött emberek diétájával kapcsolatban. Rendszeresen publikálok. 2020-ban, illetve 2021-ben jelent meg a SpringMed gondozásában két könyv is, amelynek társszerzője vagyok (Inzulinrezisztencia az orvosi gyakorlatban, illetve Inzulinrezisztencia diéta és kezelés).

Napjainkban egyre fontosabb szerepet kap a helyes táplálkozás, az egészségtudatos életmód. A dietetika, más néven táplálkozástudomány elsődleges célja, hogy segítsen ennek személyre szabott kialakításában, illetve a már meglévő betegségekhez alkalmazkodó étrend létrehozásában. A legtöbb krónikus betegség esetén a dietetikus által vezetett többszöri konzultáció hozzásegíti a pácienst, hogy a diétát elsajátítsa, beépítse a hétköznapokba ezáltal javítva a kezelés hatékonyságát, hozzájárulva a beteg jobb életminőségéhez. A dietetikai tanácsadást érdemes minimum kétszer igénybe venni. Egy-egy alkalom 60 perces. Az első találkozásnál felveszem a táplálkozási anamnézist, majd átbeszéljük a diéta alapjait. A második alkalommal a tapasztalatok alapján és az étkezési napló elemzésével történik az étrend egyénre szabása és a további információ átadása.

Remélem munkámmal hozzájárulhatok a páciensek jobb életminőségéhez, a terápia hatékonyságának növeléséhez.

Translate