Eredetileg vegyésznek készültem, hiszen édesapám is vegyész volt. Gyerekként egyszer rábukkantam a pincében a laborjára, és onnantól kezdve szenvedéllyel kísérleteztem. Kétszer-háromszor az OKTV első tíz helyezettje között végeztem, ami akkor még felvételi nélkül biztosított egyetemi bejutást. Egy alkalommal azonban csak a 12. helyet értem el, mire a kémiatanárom megalázó megjegyzéseket tett, és azt mondta, szégyent hoztam rá. Abban a pillanatban eldőlt, hogy nem leszek vegyész. Döbbenetes, milyen váratlan fordulatok alakítják az ember sorsát… végül az orvosi egyetem felé vettem az irányt.
Dr. Willner-Haring Péter
Az út eleje
Édesanyám pedagógusként dolgozott, édesapám pedig vegyészmérnök volt, aki Angliában kereskedelmi tanácsosi pozíciót töltött be. Ennek köszönhetően hatéves koromban egy angol iskolában kezdtem tanulni, ahol anyanyelvi szinten sajátítottam el az angol nyelvet.
Mindez a szocializmus időszakában történt, amikor a határok még nagyrészt zárva voltak. Egy másik ország kultúrájának, az ott élő embereknek, az angolok életmódjának és életritmusának megismerése, valamint a különböző nemzetiségű és bőrszínű emberekkel való találkozás hatalmas élményt jelentett számomra, és rendkívül nyitottá formált. Tizenegy éves koromban jöttünk haza.
Általános iskola után egy rendkívül szigorú felvételin keresztül jutottam be az Apáczai gimnáziumba, azon belül is egy kiemelt osztályba. Ez az időszak nagyon sokat adott nekem. Bár akkoriban szinte mindannyian nehezen viseltük, és gyakran éreztük úgy, hogy minden perc szenvedés, már akkor is sejtettük, hogy hosszú távon meglesz az eredménye. Így is lett. Valójában egyfajta edzőtábor volt: rengeteg készséget sajátítottunk el, mindenekelőtt azt, hogyan kell hatékonyan tanulni. Már az első pillanattól kezdve úgy formáltak bennünket, hogy később vezető szerepben is megálljuk a helyünket – megtanultunk magabiztosan megszólalni, improvizálni, emberek elé kiállni és megfelelően viselkedni.
Az Apáczai gimnáziumban szerzett alapoknak köszönhetően az egyetemet kifejezetten könnyen elvégeztem, és ekkor kezdtem el komolyabban sportolni is. Kezdetben urológusnak készültem, ám nagyjából a negyedik év környékén a sebészet felé fordult az érdeklődésem. Már az első egyetemi évtől kezdve vállaltam ápolói munkát a Margit Kórházban, később a sebészeten dolgoztam műtőssegédként.
Valójában nem anyagi kényszerből tettem mindezt. Egyszerűen szeretek dolgozni, és őszintén érdekelt a szakma – akár fizetés nélkül is bejártam volna. Akkoriban még létezett a diákmunka lehetősége, és szívesen alkalmazták a hallgatókat; kár, hogy ez mára gyakorlatilag megszűnt. Angliában például az egyetemi felvételi előtt kötelező nyáron kórházban tapasztalatot szerezni, ami szerintem kiváló ötlet: sokan ekkor döbbennek rá, hogy valójában egyáltalán nem vonzza őket ez a pálya.
Pályakezdés
Az esztergomi kórházzal ösztöndíjszerződést kötöttem, amelynek értelmében a végzés után ott kezdtem el dolgozni. Dr. Mátyus Lajos osztályára kerültem, aki Littmann Imre – a modern magyar sebészet megteremtője – közvetlen tanítványai közé tartozott. A neve igazi fogalom volt a szakmában, és különösen nagy élményt jelentett számomra, hogy a régi nagy sebészek közül legalább egyet személyesen is megismerhettem benne.
Mátyus Lajos nyugdíjba vonulása után dr. Jankovics Mihály érkezett Miskolcról az osztály élére. Rendkívül érdekes személyiség volt: egy bárói családból származott, amelyet korábban falura telepítettek ki. Már az első pillanattól kezdve szoros barátság alakult ki közöttünk, és nagyon megkedvelt engem. Mivel aktívan részt vett a sebészeti társaságok vezetésében, a szakmai kongresszusokon szinte mindig előadóként vagy elnökként szerepelt. Nagy szerepe volt abban, hogy viszonylag fiatalon megismertem az ország vezető sebészeit.
Laparoszkópos sebészet
1992-ben hallottam először a laparoszkópos sebészetről, amikor Magyarországon ez még gyakorlatilag teljesen ismeretlen volt. Akkoriban általános vélekedésnek számított, hogy az úgynevezett „kulcslyuk-sebészet” badarság, és nincs jövője. Én mégis azt éreztem, hogy van benne potenciál, ezért kistoppoltam Amszterdamba.
Találomra bementem egy kórházba (mint később megtudtam Hollandia vezető intézménye): a VU-be. Megkerestem a sebészeti osztályt, ahol az osztályvezető ajtaja éppen nyitva volt. Bekopogtam Benzdorp Professzor Úr szobájába. Bent egy rendkívül szimpatikus ember fogadott, akinek elmondtam, hogy Magyarországról érkeztem, és mivel nálunk még nem létezik laparoszkópia, szeretnék itt tanulni. Úgy meglepődött, hogy meghívott az osztályára. Meghívólevelet kaptam, és végül fél évre kimentem hozzájuk. Pénzem gyakorlatilag nem volt, a lakhatásom pedig úgy oldódott meg, hogy Esztergomban megoperáltam egy világ körüli úton levő holland lányt, akinek ez idő alatt üres volt az amszterdami lakása. Odaadta a lakást sőt még egy autót is hozzá!
Végül némi plusz pénzzel és – ami ennél sokkal fontosabb – azzal a tudással tértem haza, amelynek igazolásával az esztergomi kórház a klinikákkal egy időben az elsők között jutott ingyen laparoszkóos toronyhoz. Egyszerűen nem volt más Esztergomban, aki értett hozzá. Akkoriban még nem voltam szakorvos, de a főnököm azt mondta, majd ő „tartja a hátát”. Így indult el a laparoszkópos pályafutásom.
Proktológia
1998-ben ügyeleteket vállaltam a frissen nyílt Telki Magánkórházban, Magyarország első privát fekvőbeteg intézményében. Fél év elteltével a részleget vezető kolléga megbetegedett. Addigra már ismerték és elismerték a munkámat, ezért felkértek, hogy vegyem át a főorvosi feladatokat. Így történt, hogy 1999-ben, mindössze tíz éve praktizáló orvosként részlegvezető sebésszé neveztek ki.
Ezen a helyen találkoztam igazán a proktológiával, és hamar kiderült számomra, mennyire „fehér folt” ez a szakterület. Meglepően kevesen foglalkoztak vele, gyakran megfelelő szakértelem nélkül. Ez tovább erősítette az elköteleződésemet. Azóta 25 év telt el. Több új technikát honosítottam meg, meghonosítottuk a végbél ultrahang használatát a proktologiai ellátásban. Különösen büszke vagyok arra, hogy mint a Magyar Sebész Társaság mind pedig ennek Coloproctologiai Szekciojának tagja vagyok, az utóbbinak elnöki tisztét is betöltöttem. Ezen társaságokba a szakmai eredményeim alapján kerültem be, ráadásul a magánszektorból elsőként.
Kismedence gyógyászat
2010 környékén találkoztam először a „perineologia” kifejezéssel. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet: a kismedence betegségei a sebészet, nőgyógyászat és urológia határterületén helyezkednek el. A „pelvic floor surgery” vagyis a kismedence gyógyászat holisztikus, funkcionális megközelítésből szemléli a kismedencét. Kiderült, hogy ismét találtam egy fehér foltot: A szülés során létrejött gátsérülések, a kismedencei megereszkedések, a széklet tartás és ürítés zavarai igen nagy számú pácienst érintenek. Létrehoztuk a Kismedence Gyógyászati Központot ahol nőgyógyász, urogynecologus és gyógytornás csapattal várjuk a betegeket. Az utóbbi években egyre növekvő műtét szám mellett számtalan hölgynek tudtunk segíteni a teljes értékű élethez való visszatérésben. 2026-tól a Szent Magdolna Kórházban még egy fokot léptünk: repertoárunk sebészeti robotokkal végzett műtétekkel bővült.
Miért ezt az utat választottam?
Én sosem gondolkodom azon, hogy miért csinálom, amit csinálok. Hosszú ideig vadvízi túrákat vezettem. A hegyi patak vize gyorsan folyik. Jön egy akadály: egy kő, egy éles kanyar, nekem pedig gyorsan ki kell találnom egy kombinációt, hogy átjussak rajta. Ha nem jól oldom meg, felborulok, megsérülök, megfulladok. Nincs mese: a hajó sodródik az akadály felé, megállítani nem lehet.
Pontosan így működik a sebészet is. Jön a beteg, fáj a hasa, kinyitom, és meglátom, mi van ott. Muszáj dönteni, választani a lehetséges megoldások közül. A rossz döntés eredménye katasztrofális is lehet. Egy adott szituációban nyugodtan tudok dönteni és teljesíteni: a műtét közben nem izzadok, nem izgulok, mégis utána gyakran nagyon rosszul alszom. Vannak sebészek, akik már közben szétestek, és ezzel az egész műtét szétesik: mindenki ordít, fröcsög a vér. Ezért választottam az extrém sportokat is. A vitorlázást akkor szeretem, ha erős a szél, ha „helyzet van. Nem érdekelnek a célfotók, a serlegek, a díjak; nem azért csinálom, hogy elismerjenek. A kihívást, a döntést, a sodródást élvezem.
© 2022 Szent Magdolna Magánkórház | Minden jog fenntartva.